2012. október 25., csütörtök

Lekvár

Azt szeretném csak elmesélni, hogy van, amikor varrás nélkül is lehet egyedi ajándékot készíteni.
Nem épp játék kategória, de gyerek-felnőtt, kicsi-nagy egyformán örülni tud egy ilyen kis meglepinek.
Akik ismernek, tudják rólam, hogy az a fajta vidéki lány vagyok, aki büszke a vidékiségére. Ezért, pl. ha épp rajtam kívül egyetlen teremtett lélek sincs, aki megenné a lekvárt, én mégis ragaszkodom ahhoz, hogy minden évben, gyümölcsszezonban, még ha csak két üveggel is, de főzök lekvárt!
Ez valami kényszer nálam, nem bírom megállni. Pedig higgyétek el, tök fölöslegesen csinálom ezt a lekvárkavarósdit, mert a férjem egy kanállal sem kér, a fiaim meg rá sem bírnak nézni ezekre a finomságokra. Tavalyelőtt befőztem egy fél feketeribizli farmot, előtte egy málnaültetvényt, meg egy vájling sárgabarit. Tavaly már "csak" birslekvárt csináltam (magamnak, és naggggyon sok lett, sokk lett:))
Most a hagyomány kedvéért, meg mert vigyorogtak rám a hatalmas, gigantikus méretű,szinte már nem is valódinak kinéző birsek a zöldségesnél, hát, elgyengültem, és vettem 3 darabot! (nem vicc, három darab majdnem két kiló volt!).
Vettem még egy kevés piros áfonyát, mert még sosem kóstoltam "nyersen" azelőtt. (Bitang rossz, többé nem vágyom rá.)
Na, a "siker" nem maradt el itthon. Természetesen (hiába minden kampány, lelkesítő beszéd és egyebek....) nem kellett az áfonya meg a birs senkinek. Hát azt már kitaláltátok mind, hogy a fazékban végezték a szerzeményeim. De ezúttal együtt! :)
A végeredmény gyönyörű babarózsaszín lekvár lett, és ráadásul nagyon finom.
Gondoltam viszek belőle a barátosnémnak, aki nagy-nagy konyhaguru, és sokkal jobban ért az efféle dolgokhoz.
Varrás nélkül tettem egy szép rongyit a fedő tetejére, meg újrahasznosítottam egy parafadugót, mert az illik
a barátnőm konyhájába. Kicsit fiús lett a végeredmény, ezért megpróbáltam enyhíteni a dolgon egy rózsás illatpárnával. Na, most jönnek a képek:







Mindenkit puszilok!

3 megjegyzés:

  1. En szilvalekvart kaptam toled, antik cimkevel, finom volt!

    Hagyomanyos nagymama baracklevkarra mindig vevo vagyok! ;)

    VálaszTörlés
  2. Ejjel ihletet kaptam, csak kellene nekem is foznom egy lekvart. Legyen narancslekvar, az a kedvencem! Van hozza recepted? Vagy bogarasszak a neten?
    Vagy igy tel elejen van valami jobb otleted?

    VálaszTörlés
  3. Drága Adrikám! Sajnos nincs narancslekvár receptem, még sosem próbálkoztam vele. Mit szólnál mondjuk egy szimpla almalekvárhoz, esetleg fahéjas-szegfűszeges fűszerezéssel? Kicsi citromlével? Ezt úgy értem, hogy nem együtt, vagy fahéj, vagy citrom......
    Megfőzted az orangé-t különben? Puszi!

    VálaszTörlés

ez az. megjegyzés-űrlap sablon. let's see how it works :)