Lekvár

Azt szeretném csak elmesélni, hogy van, amikor varrás nélkül is lehet egyedi ajándékot készíteni.
Nem épp játék kategória, de gyerek-felnőtt, kicsi-nagy egyformán örülni tud egy ilyen kis meglepinek.
Akik ismernek, tudják rólam, hogy az a fajta vidéki lány vagyok, aki büszke a vidékiségére. Ezért, pl. ha épp rajtam kívül egyetlen teremtett lélek sincs, aki megenné a lekvárt, én mégis ragaszkodom ahhoz, hogy minden évben, gyümölcsszezonban, még ha csak két üveggel is, de főzök lekvárt!
Ez valami kényszer nálam, nem bírom megállni. Pedig higgyétek el, tök fölöslegesen csinálom ezt a lekvárkavarósdit, mert a férjem egy kanállal sem kér, a fiaim meg rá sem bírnak nézni ezekre a finomságokra. Tavalyelőtt befőztem egy fél feketeribizli farmot, előtte egy málnaültetvényt, meg egy vájling sárgabarit. Tavaly már "csak" birslekvárt csináltam (magamnak, és naggggyon sok lett, sokk lett:))
Most a hagyomány kedvéért, meg mert vigyorogtak rám a hatalmas, gigantikus méretű,szinte már nem is valódinak kinéző birsek a zöldségesnél, hát, elgyengültem, és vettem 3 darabot! (nem vicc, három darab majdnem két kiló volt!).
Vettem még egy kevés piros áfonyát, mert még sosem kóstoltam "nyersen" azelőtt. (Bitang rossz, többé nem vágyom rá.)
Na, a "siker" nem maradt el itthon. Természetesen (hiába minden kampány, lelkesítő beszéd és egyebek....) nem kellett az áfonya meg a birs senkinek. Hát azt már kitaláltátok mind, hogy a fazékban végezték a szerzeményeim. De ezúttal együtt! :)
A végeredmény gyönyörű babarózsaszín lekvár lett, és ráadásul nagyon finom.
Gondoltam viszek belőle a barátosnémnak, aki nagy-nagy konyhaguru, és sokkal jobban ért az efféle dolgokhoz.
Varrás nélkül tettem egy szép rongyit a fedő tetejére, meg újrahasznosítottam egy parafadugót, mert az illik
a barátnőm konyhájába. Kicsit fiús lett a végeredmény, ezért megpróbáltam enyhíteni a dolgon egy rózsás illatpárnával. Na, most jönnek a képek:

Mindenkit puszilok!

Üzenet a palackban

Kedves Olvasóim!

Többen jeleztétek, hogy nem tudtok megjegyzést közzétenni. Hála az informatikus világ remek mesterének, a férjecskémnek, megoldódott a probléma.
Elvileg mostantól működik a hozzászólás funkció. Ne fogjátok vissza magatokat! :)

Mindenkinek szép ködös napot!

Üdv.:

Babzsákos

Beanbag-beanbag on the floor, in the air, on your head, under your feet, in your hand, kick it, throw it up, catch it, dance!

Képzeljétek, nemrég láttam egy műsort a tévében. Sajnos (mint mindig), épp a vége felé sikerült odakapcsolnom. Arról szólt az utolsó pár perc a műsorból, hogy az USÁ-ban a babzsákozás egy komoly sport. Olyan, amit a fiatalok űznek. Eszméletlen ügyes trükköket tudnak csinálni kis méretű babzsákokkal. Az a játék lényege, hogy a lábfejükön tartják a zsákot, majd "feldobják", és elkapják. Nem szabad leejteni, és az nyer, aki a legtovább bírja. Közben trükköznek, szinte táncolnak! Nagyon viccesen néz ki, de gondolom kicsit sem könnyű! Kipróbáltam! :D

Isssszonyatosan bénán csinálom! Ez nagyon-nagyon nehéz sport :)

Churchill hogy mondta? Csak semmi sport? :)

Viccelek, a sport fontos! Azért vagyok én ilyen ügyetlen, mert nem sportoltam eleget.

Képek a "varrodából"

Ilyen még nem volt.
Még csak október van, és nálam már alakul a Karácsonyi Hangulat!
De miért? Ilyenkor még eszembe sem szokott jutni, hogy közeleg az ünnep.
Csináltam egy pipacsos ajtódíszt. Nyár eleji színekből állt össze, nyári virággal.  Mégis a karácsonyi dekorációk közé kívánkozik, nálam.
Huh, Karácsony-mániában szenvedek......

Illatpárnák is készültek. Levendula mintásan, fahéj illattal. A fahéj is karácsony, de végülis hiába csináltam volna menta vagy narancs illatúra. Az is lehet karácsonyi! Csak a levendula nem.

A kulcstartót elfelejtettem lefényképezni. Egy bazi nagy piros száj lett. Nem vagyok vele megelégedve, biztos ezért felejtkeztem meg róla....Csinálok egy jobbat.

Bevásárlószatyor kislányoknak:

Back to the beginning

Született ma néhány apró kütyü a "varrodámban". Mindenféle fölösleges dolog, ami nélkül nem lehet élni. Ajtódísz, illatpárna, kulcstartó, ajándék tarisznyaféleség egy kedves kisfiúnak.
Képek is lesznek, felteszem....
Van nekem a Báti fiam, a kisebbik. Ő is szeretett volna egy "tarisznyát". Kötöttem neki egy zsákféleséget, varrtam rá hosszú fület, és kész is lett. Hirtelen nem tudta, minek nevezze a képződményt. Kis gondolkodás után kibökte, hogy ez az izé a "tacskó". Kérdeztem, hogy miért, olyan mint egy kutya?
Erre azt válaszolta: hát nem anya, csak se nem táska, se nem zacskó. Ez csak egy tacskó......
:D
Tacskóról jut eszembe, hogy elfelejtettem megemlékezni az öltéshossz beállításáról. Ez nem lényegtelen!
Ha vastag anyagot varrtok, vagy sok réteget, használjatok min.3-as, max 4-es öltéshosszt.
Szimpla, vékonyka anyagoknál 2-est, vagy 2,5-est. Szebb lesz az eredmény, ha ezzel is mahinál az ember.
Folyt.köv.

Kedves Emre! 

Neked küldjük a most következő képeket! Üdv Magyarországról!!! :D

Pont egy hete, vasárnap sétáltunk estefelé Bátival. Akkor mesés volt az idő.
Ilyen szép helyen élünk:

Dráma a konyhámban!!!!

Eszméletlen!
Ha nem látom a saját szememmel, nem is hiszem el!
Mindig gondoltam, hogy csodás és fura képességekkel rendelkezem. Olyasmikkel, amiért a középkorban simán máglyára vetettek volna a népek. Van néhány ilyen "rejtett képességem", amivel naponta szembesülök, ezért nem lepődök már meg rajta (pl. a gondolatolvasás. Vigyázzatok!!! :)))) De ma valami olyat villantottam, ami igazán meglepett!
Sütöttem egy SZÜRKE kenyeret.
Nem tévedés, márványszürke kenyeret sikerült elővarázsolnom a kenyérsütő gépből.
Erősen törtem a fejem, hogy vajh' minek köszönhetem ezt a remekművet. Nem emlékeztem arra, hogy szürke lisztből épp boszorkánykenyeret szerettem volna készíteni, vagy hogy az lenne az új dizájn, hogy a gyerek fekete temperájából öntök egy kicsit a tésztába, csak hogy ne legyen uncsi a vacsora........
Persze nem kellett sokat játszanom a Miss Marple-t. Sajnos nyilvánvaló a helyzet:
a kenyérsütőm megadta magát. Illetve csak a keverőlapát és a tartály.
Hosszú-hosszú évek után a teflonbevonat a mai napon csodásan "belemorzsolódott" a nyers tésztába, majd bele is sült. Brrrrrrr, áááááááá. Olyan szomorú vagyok! Imádtam a házi kenyeret. IDÁIG!
Ez a kenyérsütőgép kész életveszély!
Vagy a teflonkenyér egészséges kaja?
Na, megy ahová való: irány a kuka!

Dokumentáltam az eseményt fényképekkel. Később kiposztolom ide szégyenszemre mind!


Háhááá! Itt a kép! Nézzétek:

Botrány! Koszos kenyér.

Apa, az ötletgyáros.....

Képzeljétek kedves Olvasóim, volt ez a kis bugyuta ötletem, a Babzsákgyár.
Úgy kezdődött, hogy itthon ezer számra gyártottam a fiaimnak, az ovinak, a barátok és ismerősök gyerkőceinek a babzsákokat. Ezért elneveztem magam babzsákgyárosnak. Meg más egyszerű játékokat is varrogattam, amihez egy varrógépen és némi textilen kívül szinte semmi más nem kell.
Most, hogy kicsit több a szabadidőm, elhatároztam, hogy újra belekezdek a babzsákgyártásba, mert imádom ezeket a kis színes, zörgő zsákocskákat (az csak duma, hogy a gyerekeknek kell! ......lebuktatom magam :) ).
Soha nem gondoltam volna, hogy ebből mást is ki lehet hozni, pláne nem gondoltam, hogy a férjuram újabb és újabb ötletekkel fogja megspékelni ezt a témát! Ő az informatika világában van otthon, ráadásul valódi városi ember. Nem várnám Tőle, hogy akár csak vicc szintjén komolyan veszi a kedves neje (ez vagyok én) agymenéseit. De lám!!!!! szállítja az ötleteket rendületlenül, egyiket a másik után.
Na, most ott tart a dolog, hogy készül a honlapom, és mit gondoltok, miről fog szólni?

A történet érdekessége az, hogy egyszer beszélgettünk egy családi szalonnasütögetés közben. Apukám azt mondta, hogy a családokban általában az egyik gyerek továbbviszi az egyik szülő mesterségét. És hát sajnos ez a mi családunkban nem így van!
Édesapám hajdanán rengeteg játékot gyártott. Főleg fiús dolgokat. Autót, repülőt, kis vonatot, homokozót. Hatalmas vasdarabokból készültek az alkatrészek öntőformái, ezekben formálódtak ki az alkotóelemek, amiket össze is kellett szerelni. Milliószor ugyanaz a művelet, színtiszta kézi munkával. Kb. mint egy munkatábor, úgy nézett ki a folyamat, de néha én is segíthettem. Beálltam rabszolgáskodni, mert nem volt kötelező, viszont jó móka volt. Ilyenkor lehetett jókat beszélgetni, röhögcsélni, és totálisan kikészülni a monotóniától. És versenyezni magammal, hogy meddig bírom még a felhólyagosodott ujjacskáimmal a munkát. Játszottam a kemény kiscsajt, aki addig nyomja a melót, mint a felnőttek! De jó volt :)
Aztán én ezen elgondolkodtam, mármint amit Apu mondott.
Eredetileg aranyművesnek tanultam (ott a fém megmunkálása). Repültem is néhány évig utaskísérőként (itt a játékrepülő). Végül miután nem kaptam olyan játékot a gyerekeimnek, akik fiúk, mint amilyet szerettem volna, hát elkészítettem magam........
Mindezekből levontam egy hatalmas következtetést : szerintem én örököltem a szüleim hivatását.
Ti mit gondoltok?


Üdv.:
 Babzsákgyáros

:D hűűűű, de pezseg az élet!


Bár a blogom még csak néhány napos, máris kedves és biztató szavak özöne árad felém Tőletek! Nagyon köszönöm a visszajelzéseket, a kedvességeteket, hogy időt és figyelmet szenteltek nekem! Még magam sem tudom pontosan, mi lesz a "fő csapás", már ami a témákat illeti. Arra gondoltam, jó lenne interaktívvá tenni a dolgot. Ezért mindig örömmel fogadom a hozzászólásaitok, véleményetek, észrevételetek!

Bitty, Dóri, Adrika, Meli, Timcsi, Dávid (! ááááá, ez mekkora, Dávid is!!!), Dabu csúcsok vagytok! KÖSZI!

Hogy mi a jó a varrógépben?????
Hát, azon kívül, hogy hangosan zakatol, a legjobb dolog a varrógépben az, hogy rengeteg sikerélményt gyűjt az ember lánya, piszkosul rövid idő alatt. (Gondoltam én, aki mindig szereti megfogni a dolgok könnyebb végét.)
Miután túljutottam a cérnabefűzés izgalmas mutatványán, rögtön nekiálltam egyenes vonalakat varrni. Vagyis csak szerettem volna, mert az anyag össze-vissza csúszkált, a cérna összehúzta az anyagot, kihagyott az öltés, és eltört a tű......
Szerencsére volt, aki segített. Így hamar begyűjtöttem a legfontosabb tudnivalókat, amit egy kezdő varrónőnek tudnia kell:
1. Az anyag minőségéhez kell választani a tűt és a cérnát. Vékony, finom anyagokhoz pici tű és vékony cérna, vaskosabb kelmékhez erősebb tű, strapabíróbb cérna dukál.
2. Gyűrött anyagot nem nagy élmény varrni, egy kis vasalás mindig segít!
3. Tessék fogni és feszesen tartani mindkét cérnaszálat az első 2-3 öltésnél! Jobb kézzel finoman hátra húzva nem fogja begyűrni a gép, és így elkerülhető, hogy az anyag szélén hatalmas cérnagombolyag keletkezzen, melybe végül beletörik a tű. :D hogy én ezt a hibát hányszor elkövettem!

Aztán az is fontos, hogy rájöttem, hiába bámulom mereven a tűt, attól még nem lesz egyenes a varratom. Pedig bűvöltem szorgalmasan a fránya tűt, és suttogtam magamban, hogy tudok egyenesen varrni! Tudok! Tudok egyenes varrást, az neeeem nehééééz!
Hát, ez nem így működik! Mire rájöttem, hogy a talp széléhez igazodva kell az anyagot vezetni, már össze-vissza lyuggattam egy egész Röltex-nyi anyagot.

Végül is megszülettek az első alkotásaim, többek között egy térdnadrág, amivel csak egy gond volt: máig sem értem hogy miért, de valami bizarr szoknya lett belőle.
Kép sajnos nincs róla, pedig micsoda mutatvány volt! Szándékosan sem lehetne rosszabbat produkálni.

Mindig firkálgattam, farigcsáltam. Később horgolni tanultam a nagyitól, meg kötögetni anyutól. Mindenféle szakkörre beiratkoztam, így aztán igazán kiélhettem minden művészi hajlamom a linómetszéstől kezdve az agyagozáson át a rajzszakkörig. És persze otthon is rendületlenül fedeztem fel egyik ügyességet a másik után.... amikor is eljött a varrógép ideje!

Kezdetek

....az egész úgy kezdődött, hogy már kislány koromban eldöntöttem, kézműves leszek!